Ma tegyél valami mást, mint eddig, és légy sikeres.

Független partnerként meg nyitottam az áruházam. Gyere és nézz körül.

  

Lehet-e egyáltalán MLM-el pénzt keresni.

Sokan csalódtak az MLM-es cégekben. Volt aki már az elejein meg bánta, hogy belépet mivel csupán belépéskor derült ki, hogy túl nagy mércét raktok elé így nehezen teljesíthetőnek tűnt. Máskor pedig a termékek kevés választéka jelentet akadályt, hiszen nem mindenki szed táplálék kiegészítőtöket. Máskor pedig túl sok rosszat lehetett hallani a cégről. Átverések is a többi...

Azt figyeltem meg munkám során, hogy sok ember ingerülté válik amint meg halja az MLM szót. Mindjárt a piramis játék jut az eszébe pedig a piramis rendszer is az MLM rendszer között ég is föld a különbség. Én most ennyire nem kívánok bele merülni ezeknek magyarázatában, de ha akarja, a netten számtalon ilyen oldalt lehet találni, tessék utána nézni.

Valójában  a sok rossz hírt azok terjesztik a netten akiknek nem vált be a hálózott építés ám ez nem jelenti azt, hogy minden esetben igazuk van, hiszen vannak kivételek amelyeket bizonyítattok. Annak Elenire, hogy én magam is sokat kutattam is sok ML M-es céget meg ismertem, azáltal hogy beléptem, nem állítom, hogy csaláson alapszik. Az a véleményem, hogy a marketing felépítésivel adódnak problémák. Mondom ezt azért mert az eddigi ki próbált cégek nekem sem hoztok nyereséget ami a pénzt életi. De a sok negatív tapasztalat Elenére nem adtam fel, hiszen jobb életet akartam magamnak ezért a kudarcokat tanulások fogtam fel amit aztán következő lépésként hasznosítattam amikor ismét akadályokba ütköztem. Az első ML M-es találkozásom a FOREVER LIVING cégnél volt, körülbelül 5 ével eszelőt. A belépésem nem kevés pénzembe került ám mindjárt a munkám eleiin két sikeres meg rendezet bemutatómat követet néhány másik sikertelen bemutató. Ekkor szégyenérzetem volt, is kudarc érzete gyötört. Azt gondoltam a hálózat építés nem nekem való így a Forever Livinget ott hagyom is a megszokat munkahelyemre (Ázsia Centerbe)  járva úgy gondoltam tovább keresgélek. Ami a legrosszabb volt számomra, az, hogy az életem minden napját a munkahelyemen töltődtem sem szombat, sem vasárnap, sem ünnepnap nem létezet mivel kötelező volt dolgozni egy műszakos beosztásban, napi 10-12 órákat úgy hogy közben ugyan  annyi fizetésért, miközben otthon két kis korú gyermek tengődőt. Nem beszélve arról, hogy a rendszeres kimerítő munka idegileg meg viselt. Akár hogy is vesszük az ember törékeny teremtmény. Nem arra született, hogy 7 napból 8-at dolgozzon. Természetünktől kezdve meg lett mondva dolgoz 6 napot a hetediken pihenyi. Aki bennünket, alkatot az a , kepeségünket is ismeri, nem véletlen, hogy  el rendelte a pihenést, is a feltöltődést. Ráadásul nekem az is gondot okozat, hogy világ életemben önálló családi vállalkozásban dolgoztam, de amikor csődbe mentünk kénytelen voltam el helyezkedni egy áladó fizetéses munkahelyre. Először a piac kínaiaknál, aztán az Ázsia Center. Innentől kezdve lehetetlen volt  bármi egyéb elfoglaltságot találni, hiszen reggeltől estig a centerben kellett lenni. Szóval nem szaporítom a szót lényeg az, hogy ezek az okaim Odótok késztetést arra, hogy minél előbb saját talpamra áljak. Elvégeztem a fodrász sulit távoktatásban ám a gyakorlataimat nem tudtom meg csinálni a munka beosztásom miatt. Elvégeztem a masszázs tanfolyamat, mellé pedig a fizika terápiát, de itt sem sikerült a papír szerinti kötelező gyakorlatokat megszereznem szintén a munka beosztásom miatt. Elvégeztem alap szinten a könyvelőit is a menedzserit távoktatásban, de szintén gyakorlat nélkül ugyan azért az okért, mint a többit. Szóval rabszolgasors a modern korban. Törekvéseimet nem jutalmazta sem a főnök sem a férjem, de még csak a gyerekeim sem. Nem beszélve arról, hogy minél több időt töltöttem a munkahelyen annál inkább nem volt pénzem, okkor pedig mi értelme az egésznek. Szerintem sokan vonnak hozzám hasonlóan úgy, hogy vágynak valami könnyebbségre az élettől ezért mindent kipróbálnak. Amikor eljutottam arra a pontra, hogy ott hagyom az Ázsia centert még nem voltam biztos abban, hogy mihez fogok kezdeni, hiszen nem volt másik előre látható munkahelyem, de még is amint ki léptem a centerből is tudtom, hogy holnap már nem fogok menni, leírhatatlan szabadság érzete fogat el. Annyira boldog voltam, mint egy madár, amikor kinyitják a kalitka ajtaját is szabadjára engedik, az meg csak repül, szárnyal a végtelen messzeségbe át adva magát a szabadságnak. Igen a végtelen szabadság ez az, ami kelet nekem hosszú éveken át vágytam erre. Két hétig semmit nem csináltam, csak pihentem is rendbe raktam a lakást. Aztán kijártam a bolha piacra árulni saját magamnak. Az eleiin volt bevételem, de azután ez sem működött is, amikor eláraztatok a számlák már kezdtem bajba kerülni mivel napról napra növekedni kezdtek az adóságaim. Nem beszélve arról, hogy kézi kacsival vittem ki az árut a piacra, ami szörnyen fárasztó volt, a helypénz, amit a kirakodásért is a minden napi BKV jegy meg terhelte a pénztárcámat még is a tudott, hogy szabod, vagyok erőt remény adott, hogy tovább csináljam. Ám elérkezet az a nap, amikor a férjem besokkolt is akaratom ellenire beprotezsált az egyik haverjához a József városi piacon. Újabb basszuság, újabb rabság reggeltő estig 4500fr keresetért. Mire volt ez elég?. Semmire. Annyira eladósodtam, hogy még a lakásom is veszélybe került, az árverezés határán ingázott. Sírás reggel sírás este sírás éjjel is minden nap.  Azt gondoltam, hogy egész élet munkája oda lett, hiszen az egyetlen vagyonom a lakásom volt. Szóval a szabadságnak igen nagy ára van. De mi von a széthulló családi kapcsolatokkal? Nem létezik, hogy ne lenne valami remény arra, hogy olyan munkát találjak, amiből fedezni tudom az adóságaimat is a családom is meg marad. Meg ismerkedtem a YESS PLUS nevezetű magyar MLM es céggel is a meg lévő munkám mellet körülbelül egy évig szorgalmasan foglalkoztam vele, de mivel számomra nem bizonyult elég jónak a marketingjük így nem is értem el sikereket. Annak dacára, hogy szemem láttára emelkedtek ki sikeres hálózat építők. Többek közt jó néhány ismerősöm is ért el ott sikereket és a mai napig is ott építkezik. Hogy nekem miért nem volt jó? Nem a kitartással volt baj, hanem mert a munkaeszközként cég által rendelkezésemre bocsájtott honlapokat letiltotta a netről mivel nem tudtam lépést tartani a rendszeres kötelező vásárlásokkal miközben a csapatom nem növekedett. Így elvonták a jutalékomat és 2 hónapon belül a csapat növekedést elő segítő honlapjaim lezárásra kerültek megnehezítve ez által a hálózat építést, ami azt jelenti, hogy egyedül a saját vásárlásaimmal nem tudtam eleget tenni a pontok elérésire, ami annyit jelent, hogy legalább 20 pont/ havonta. Saját vásárlásaimat még ugyan tudtam volna teljesíteni, de a csapottam növekedésit is ebből származó pontszerzést már nem mivel kevés új munkatárssal bővült a csapottam is a 40 kötelező pontokat nem tudtuk el érni. Jelenleg is tag vagyok, de felhagytam a Yess Plus-nál mint üzletépítő. Aztán csináltam én mást is. Pl. lakások takarítását.  Házhoz járó masszőr. Ám aztán 5 év multán eszembe juttat a kezdetek, amit a FOREVERNÉL csiráiban elfojtottam. Amikor felhívtam REX Alexet, a szponzoromat is meg kérdeztem vissza jöhetek-e dolgozni akkor nagy örömmel fogadat.  Közben kiderült a szintet, amit a kezdetin el értem nem veszítettem el a szünet miatt. Nem veszítettem el az addig összegyűjtött pontjaimat sem. Nem veszítettem el a pénzt, amit a cég az akkori munkámért fizetett. Hanem összegyűjtötte is ott várt rám, amikor újból visszatértem.  Így a leg nagyobb örömömre ott tudtom folytatni ahol Obba hagytam, is most hála Istennek növekszem. Viszont rájöttem, hogy ez a cég igen is becsületes. Hőséges marat hozzám éveken át okkor is amikor én lecseréltem őt más cégekkel. Leírni sem tudom milyen nagyszerű érzés volt vissza térni, amikor meg tudtom, hogy a múlt belli munkám nem veszet el.  Leírhatatlan boldogság olyan szponzorral dolgozni, aki önzetlenül fáradságot, is időt nem ismerve rendelkezésemre van, amikor csak szükségem van rá. Annyit tanultam tőle. Igen itt most már igazán érzem meg becsülnek is végre kihasználhatom a szabadság valódi értikit, hiszen hála Istennek álmaim válnak valóra. Már nem néznek alacsonyobb rendű embernek a származásom miatt, sem azért mert takarítói munkát végeztem. Már nem számit ki voltam is mit csináltam. Csak egy a lényeg a most. Most mit akarok el érni. Igen is ehhez a cég mindenből a leg jobbat adja, többi pedig kizárólag rajtom múlik. Én pedig elhatároztam már a visszatérésemkor, hogy sikeres leszek, mert most már látom, von értelme.            

Nagy örömömre szolgálna, ha az itt olvasatokat nem egy MLM-es rábeszélésként értékelnéd mivel nem ez a szándékom, hogy téged minden áron rábeszéljelek, tény azonban hogy örülnék neked, ha még is csatlakoznál a csapottamhoz, ám ha még sem érdekel, a dolog fogod szívbeli hálámat, amiért türelmesen végig olvastad a mondani valómat is máskor is visszatérsz, ha kérdéseid lesznek. Isten áldjon téged is kívánom teljesüljenek álmaid.  




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 4
Heti: 22
Havi: 25
Össz.: 111 055

Látogatottság növelés
Oldal: Lehet-e egyáltalán MLM-el pénzt keresni.
Ma tegyél valami mást, mint eddig, és légy sikeres. - © 2008 - 2024 - mlmdompingvagyegeszseg.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »